Nikolettart
“A művészet felfedező tevékenység, melynek során kreativitásunk új utakat keres.”
/Ligeti György/
Köszöntöm a Nikolettart Világában…
… ahol a kreatív folyamatokat a kísérletezés és a kiváncsiság irányítja!
Igaz ez a figurális és tájképi ábrázolásokra, de ugyanígy a pasztellkréta, vagy a vegyes technikával készült, különböző matériákat felvonultató, intuitív és színes alkotásokra is, melyek atmoszféráját a formák és színek közös munkája teremti meg. A legfontosabb számomra, hogy festményeim utat találjanak a befogadó lelkéhez, s a felmerülő érzelmek, gondolatok, emlékek és benyomások maradandó élményt nyújtsanak számára.
Kellemes elmélyülést Mindenkinek!
Rólam
A Paksi Éva Rajzstúdió növendékeként megismerkedtem a különböző grafikai, majd festészeti technikákkal, s kezdetben a pasztellkréta elkötelezett hívévé váltam. Azonban nem hagytam fel sem a kísérletezéssel, sem pedig további művészeti ismereteim bővítésével, így tanultam többek között Atlasz Gábor, Dorogi Andrea, Fischer Balázs, Kosiczky Zsuzsa és Székács Zoltán festőművészeknél, továbbá az argentín származású Lauria Podionál is.
2019-ben elnyertem a Bakelit Muti Art Center XII. Talent Képzőművészeti Pályázatának különdíját egy pasztellkréta alkotással. Azóta nemcsak az általam megjelenített képi világ, hanem a színharmóniák, színmélységek és tónusok sokrétű alkalmazása is átalakulóban van. Érzések, élmények, benyomások, impulzusok széles tárháza lelhető fel a képeimen, továbbá gyakran jelennek meg véletlenszerűen kialakított, másodlagos jelentéstartalommal bíró formák, alakzatok vagy gesztus jellegű mozzanatok is.
A figurális és tájképek mellett kedvelem a vegyes technikával készült, különböző felületi elemeket felsorakoztató, színes és intuitív alkotásokat, melyeket szimbólumok, formák és színek játéka tesz izgalmassá. Ez utóbbiak immár a figuralitást teljesen elhagyva, az absztrakt hagyomány és gesztusfestés útján fejlődnek, így tisztán a színhatás és a struktúrális megformálás kerül középpontjukba. A felületi minőségek változatos játéka, néha véletlenszerűen formálódó minták kialakulása, vagy akár mérnöki pontossággal megszerkesztett, kitakart, átfestett, lazúros és föccsöntött részek váltakoznak a műveimen. Lényegük a hangulat, a frissesség, a lendület, valamint a befogadó személyében felmerülő érzelmek, gondolatok, emlékek és impressziók.
Eddigi kiállítások:
2023 – “Álomidő” önálló kiállítás: Mária Magdolna Torony Galéria
2020 – Csoportos kiállítás: Dürer Kert
2020 – Csoportos kiállítás: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér
2019 – Csoportos kiállítás: Bakelit Muti Art Center
2019 – Csoportos kiállítás: The Talent Project
2018 – Csoportos kiállítás: Aboriginal
2017 – Csoportos kiállítás: Hapimag Galériája